Újra Dobogókő
Már megint itt vagyok, hála Istennek! Most azonban zsúfolt hétvége van és a Pomázról induló busz megállójában a kisnyugdíjas túraklub összes tagja Dobogókőre indul 🙂 Egy busz megtelik, jön a következő. Gábor barátom Pilisszentkereszten száll fel, de nem is tudjuk egymást kézfogással üdvözölni, mert teltház van.
A mai túra innen a Pilis legszebb részeit veszi célba, többek között Szentkeresztet, a Szentkutat, a Nagy-Kevély nyergét és Csobánka felett az Oszolyt, majd innen busszal hazafelé. Végre velem tart a környék nagy ismerője, Vitéz Szentkereszti Gábor barátom! Ez Neki hazai pálya.
Az üdvözlő cserepálinkák koccintása után a szépkilátás következik. Legutóbb el is felejtettem itt szétnézni. A múltkori hétfői nap óta már minden kinyitott, sütik már a rántott békát nagy üstökben 🙂
Na menjünk innen, mert erdőre és csendre vágyunk! Indulás lefelé a kéken a Zsivány sziklák irányába. Hamar elhagyjuk a civilizációt és hamarosan az erdő csendje vesz minket körbe.
A hazai pálya előnye
A sziklás pihenő mellet zsomboly nyílik, ahová persze nem ereszkedünk le, az egy másik történet. Az ösvény szépen lefelé vezet és majd csak a Kevély környékén lesz nagyobb emelkedő. Pilisszentkereszt hamar eljő, a pecsételőhely a palackozott italok boltjának falára került, ami mit is jelent? Na mit…azt, hogy hűtött sörrel folytatódik a túra 🙂
Gábornak köszöngetnek jó polgár módjára a környékbeliek és hamarosan meg is érkezünk a Dera szurdok bejáratához. Azaz csak érkeznénk, de Gábor tud egy másik utat, mely a házuk mögött vezet, így megnézhetjük a rendezett portát hátulról is. Olyan udvarvég ez, mely az erdőre néz, pár lépés múlva kezdődik a szurdok felső fala. A baromfiudvarból bánatosan nézegetnek a tyúkok, de túrázni most nem jöhetnek.
A szurdok tetején elfogyasztjuk tízórainkat, ott megszületik az őszi túra terve is a fejünkben. Hívogat a patakmeder, ahonnan a zsivaj azt jelzi, másnak is eszébe jutott hétvégén nagycsaládosan, kutyussal, macskával erre kirándulni 🙂 Tele az ösvény, gyerekek mindenfelé. A szöveg ugyanaz: – Pistike, ne menj a patak szélére, mert ha beleesel nem jöhetsz be az étterembe! – Ezt persze egyik Pistike sem érti meg, páros lábbal ugrálnak a vízbe.
A sok fahídnak már csak romjai vannak meg, de így is hangulatos az átkelés. Anno Gáborral ezt megcsináltuk mínusz 10 fokban, a befagyott patakon és vízeséseken evickélve…Elhagyjuk népes parkolót, ahol kb 100 autó várja kiránduló gazdáit és beérkezünk a célba, de nem a mienkbe, hanem a rádiós tájfutók versenyébe, mert bizony ilyen is van. Egy nagy antennával futnak és tájékozódnak az erdőben, ellenőrzési pontokat érintve.
„Szenteltvízzel” feltöltve
Várjuk nagyon a szentkúti forrást, ahol frissíthetjük magunkat és vízkészletünket. Egy kicsit vasas a vize, de biztosan nem véletlenül épült ide szent szobor, kápolna és sok terméskőből összerakott rendezett vallásos jellegű „állomás”. Számomra olyan búcsújáróhely hangulata van.
Innen már célegyenesben vagyunk Csobánka felé, azonban az ösvény elkerüli a települést: Tesz egy éles kanyart és onnan délkelet felé tart, de a rálátás így még szebb erre az „alpesi” hangulatú falura. Olyan mintha a sziklafal a település tövéből törne a magasba. Mi van ha legurul egy kő a hegyről, hol áll meg? Ilyen kérdéseim vannak.
Komoly kőkerítés kísér jobbról, melynek értelmét nem találjuk, hiszen nincs mit elkeríteni. A fotónak azonban ad egy jó díszítő elem hatást. Már a Nagy-Kevély nyerge felé tartunk, amikor észrevesszük, hogy egy fiatal párocskával többször is megelőzzük egymást, csak arra nem emlékszem, mikor gyorsultak le minket? A x.-ik találkozásnál már hangosan nevetünk ezen és úgy néz ki, össze is barátkoztunk. Az utolsó emelkedő után fenn termünk a Kevély nyeregben, ami sok túrámnak volt már állomása. Fapadok a tisztás szélén és egy hangulatos ellenőrző pont díszíti.
Itt fogyasztjuk el a kései ebédünket, amely közben megérkezik a baráti párocska, akiket messziről üdvözölve invitálok az asztalunkhoz. Ők is kéktúráznak és már nagyon fáradtak, azonban hátravan még nekik 6-7 km. Tömegközlekedéssel utazgatnak, ez külön elismerendő.
Búcsú az Oszolytól
Indul az utolsó etap, ami nem a csobánkai buszmegállóba vezet, hanem előtte felkaptatunk az Oszolyra, ami már a kilátás miatt is megéri. Többször voltam már itt, de most sem unatkoztam a látnivalókat tekintve. Gábor előtte hazatelefonál, hogy az ebédet későbbre halassza, hiszen már délután 4 körül jár 🙂
Jót pihizünk a csúcson, de mivel volánbusszal utazunk haza, ezért tervezni kell a leérkezés idejét, mert ha lekéssük, 1 óra múlva jön a következő. Emiatt a leereszkedés kicsit teljesítménytúra jellegűre vált, a végén egy kocogással. 3 perccel így is a busz előtt érkezünk. Gyors búcsú az országúti tábla mellett: Szentkereszt balra, Pomáz jobbra. Gábor balra, Tomi jobbra utazik tovább!
