Hőségriadóóóóó!!!!
Nagy szervezkedés volt kérem, hogy ne egyedül induljak neki, de mégis így alakult. Sebaj, legalább nem kell alkalmazkodni 🙂 Eljött az idő, előtte napokkal már 30 fok felett a hőmérséklet. Én inkább a hidegben túráznék, fagyban, de nem kívánságműsor – ha már eldöntöttem menni fogok – határoztam el. Ez az első 2 napos, ottalvós túrám. A kinézett sátor nem volt készleten a Decathlon-ban, emiatt a kempingben béreltem egyet, jó tágasat. Nekem csak polifoamot és hálózsákot kellett vinnem. Legalább szokom a nagyobb súlyt!
A logisztika is eredeti: nincs többé autókázás, végig vonattal fogok menni. Csak meg ne unjam a Máv-ot! Nem is olyan rossz, csak jöjjön az a vonat időben! Kűbánya-NagyPest peronja nem sokat változott a szoci rendszer óta, megmaradt vörösnek. Itt búcsúzom a családomtól, akik keletnek tartanak, én meg északra, Nagymarosra. Jön is egy tuti emeletes vonat, alig vannak rajta. Kellemes klíma, jó kilátás, nincs okom a panaszra, meg is szokom a kellemes hideget. Nagymaroson azonban sokként ér a kinti levegő, kemény lesz így gyalogolni.
Tartok egy gyors rokonlátogatást, majd az ajándék sörömet kortyolgatva a szabadstrandon elfogyasztom a reggelimet és már indulok a hegyekbe. 20 és fél km vár rám, változatos terepen, de főleg felfelé. Sok vizet tankolok és elhagyom a várost.
Az ország egyik legszebb kilátása
Igen, így hirdetik a Julianus kilátót, ahová megéri felmenni és szétnézni. Bár nem annyira szép mint a legjobbra taksált Prédikálószék, de nem is kell annyit menni érte. Ideáig népes társasággal túráztam, de a kilátó után ők visszaindultak Nagymarosra. Innen már egy kéktúrázó párocskával találkozom többször is, már majdnem haverok is lettünk. Az erdő egészen elviselhető, még valami szellő is fújdogál. Csak azok a napos tisztások ne lennének, az olyan, minta egy sütőbe lépnék be. Letérek az Őzike forráshoz, amely sajnos kiszáradt, cserébe újra összefutok ott Bélával és Bélánéval, ők meg eltévedtek 🙂 Szerencsére közösen jövünk ki a csávából.
Sörszagot fogtam, hátha lesz a Törökmezői turistaházban hideg korsóval! Innentől már csak az jár a fejemben…meg a forró kávé, hozzá valami finom kaja. Addig meg kibírom valahogy!
És lett! Pontosan ahogyan megálmodtam. Kinn a teraszon, az árnyékosban táplálkozom, pár méterrel valami gombászati világtalálkozót hallgatnak álmosan a népek. Megérkeznek Béláim is, nekik itt lesz a szállásuk éjszakára. Búcsút intünk, én hamarosan indulok, de előtte feltankolom víztartályomat a közeli forrásnál.
Az angyali sereg
Kevés dolog esett annyira jól, mint ez az ebéd a szabadban! Újra egyedül járom az erdőt már több órája és éppen egy taktikai gatyacserén gondolkozom, amikor megjelenik néhány lány az ösvényen. Semmi hátizsák, hajukban virágkoszorú, mezítláb, mosolyogva. Nyomban mögöttük még ketten, még többen, nem akarnak elfogyni, vannak vagy 25-en. Csak ámulok, szólni sem tudok, csak köszöngetnek mosolyogva. Nem tudom megállni, hogy ne kezdjem faggatni őket: – Hova mentek, mit csináltok itt? Hol vannak a fiúk? Milyen rendezvény ez? Kik vagytok?- csak mosolyognak, kitérő válaszokat adnak. Végül az utolsó lány a sorban visszafordul és ennyit mond – Bizonyára mi angyalok vagyunk! – Ki tudja, lehet hogy tényleg azok voltak!
Kóspallag, az élményfalu
Közeledik a Falu, már hallom az erdőben a civilizáció hangját. Ordibálás, lónyerítés, zenebona, rendőrségi sziréna. Mi lehet ott? Kemény egy hely lehet. Biztos meccset néznek és szurkolnak. Nagyon kíváncsi vagyok, de csak egy szimpla falunapba csöppenek, lovastól, polgármesterestől, rönkhúzó versennyel. Na de ilyen helyet: Nincs kocsma? Tényleg így van, egy járókelő felvilágosít, hogy sajnos bezárt, de ha nagyon szeretném hoz nekem egy üveg sört a konyhából. Na ezt azért nem akartam elfogadni. Ami azonban nagyon bejött, az a buszmegállóban berendezett könyvtár, ahol minden témájú könyvből lehet válogatni, aztán ha jön a busz, visszateszik a helyére és legközelebb más olvashatja. Ilyet még nem láttam!
A szállásom, a kemping a falu másik végén van, de már nincs olyan kánikulla. Mari néni fogad, aki éppen vacsorát csinál, behűti a sörömet én pedig a házigazda golfautójára pattanok, úgy mutatja meg a ranch-et. Kapok egy 3 másodperces decathlonos sátrat, azt sikerül 3 perc alatt felállítanom 🙂 Irány a zuhanyzó, hűű mekkora retekréteg jött le rólam! Aztán leballagok a büfébe, ahol népes társaság fogyasztja a vacsoráját és söröcskéjét. Mari néni csapol nekem egy Borsodit és belecsapok az estébe. Megismerkedem Lacival és Nórával, egy kéktúrázós házaspárral, akik befogadtak az asztalukhoz mert nem volt szabad hely. Vesztükre sötétbe vesző beszélgetést folytatunk a világ dolgairól és a másnapi szakaszunkról. Mire észbekapok már a vacsoráról is majdnem lemaradtam.
A másnap
Másnapos azért nem voltam, de igen korán felkeltem a kakaskukorékolásra, nevezetesen 5 órakor. Nem baj az, legalább nem kell a forróságban gyalogolnom. A kemping még csendes, mindenki alszik, amikor 6 órakor útra kelek. Egyből a susnyásba és egy kis vadcsapáson visszakapaszkodom a kék jelzésre. A falu határában már a sokadik kálváriadombot mászom meg, ez lassan kötelező tartozék minden faluhoz. Na de a kilátásért megérte, mert egészen a visegrádi várig és a Pilis tetejéig látni. Innen egy szűk és cserjékkel benőtt ösvényen a Kisinóci turistaházhoz tartok, meleg reggeli reményében. Azonban együtt érkezem a személyzettel, akik még nem állnak készen ennek elkészítésére. Szerencsére megoldom hátizsákból és megindulok a 3.-ik menedékházhoz, a Nagy-Hideg hegyihez. Ez a hegység jól el van látva ilyen szállásokkal.
Ez fájni fog
Hosszú, unalmas, meredek, egyenes, szekérút, meleg van. Ilyen jellemzők jutnak eszembe a közel 7km-es útról, amelyet nem lehet megúszni. Menni kell! Erről nem tudok sok jót írni, sokat szidtam, sokat néztem a km-eket, alig akart fogyni, ráadásul ömlött rólam a víz. Aztán egyszer csak elfogyott, megszűnt, átadta a helyet egy kellemes erdőnek dús füves növényzettel. Már jó magasan vagyok, 900 méter környékén. Ide a meleg sem jön fel, tényleg hideg Hegy a neve 🙂 Szerencsére az itt megszálló zajos diáksereg – akik osztálykiránduláson vannak – elmentek túrázni. Üres a ház, van finom kaja és persze sör+kávé kombó. Annyira bejön a hangulata, hogy újságot kezdek olvasgatni, nem sietős az utam, kipihenem magam
Fel a Csóványosra
Innen már nincs messze és nem is kell sokat mászni, gondoltam, de tévedtem: bizony liftezett fel-le az az út. Az erdő azonban nagyon hangulatos, öreg bükkösök és néha fenyők is tarkítják az utat. Kilátóhelyek is vannak, sőt a régi vulkáni tevékenységből is megmaradtak tufás kőzetek. Az utolsó kilométer megint nehezen adja meg magát, de végül ott állok a régi, de felújított torony mellett, ami mára igényes kilátóvá lett alakítva. A körpanoráma feledteti velem a délelőtt megpróbáltatásait. Annyira, hogy nem is megyek tovább, hanem pihenek itt is egy hatalmasat. Megszáradnak a cuccaim és majdnem alszom is egyet. Az vet véget a szendergésemnek, hogy egy nagyobb túrázós társaság érkezik, mögöttük további népek gyülekeznek.
Irány a nógrádi vasútállomás
Innen 12km végig lefelé egészen Nógrádig. Itt van egy várrom is, amit jó lenne megnézni, ha lesz rá idő. Az időjárás újra rákapcsolja a fűtést, az erdő pedig eléggé ritkás az elején. A hangulatom azonban kiváló, mivel bőven időben vagyok és nem is kell többet felfelé mászni. Semmi érdekesre nem tudok visszaemlékezni a Foltán kereszten kívül. Lehetett volna csendben hangoskönyvet hallgatni, annyira monoton volt ez az út. Néhány száz szúnyog és repülő bogár mellém szegődött, de ezt a társaságot szívesen kihagytam volna 🙂 Amikor kibukkant a nógrádi vár panorámája, eltűnt az árnyat adó erdő is. Gondoltam egyet: tűző napon nincs kedvem a várba felmászni, majd ha visszajövök ide, akkor nézem meg! A vasútállomás nagyon egyszerű, de tiszta, itt a pecsételőhely is. Ez is megvan és még csak délután fél 5. Egy vágány van csak, azon zakatol elő a piros Bzmot szép komótosan.
Felszállás után volt szerencsém élvezni a sínek illesztési hézagjait, mivel nem ritkán centiket zökkent fel-le a járgány. Óriási nosztalgia! Évek óta nem zakatoltam ilyen piros nyavalyán! Az erdő olyan közel van a vonathoz, hogy néha ágak akadnak az ablakba, a tetőbe. Be is esik néha egy-két levél, melyet a törzsutasok biztosan megszoktak már. Én ezekkel az emlékekkel búcsúzom a Börzsönytől most, de jövök vissza 2 hét múlva, mert vár engem a vadregényes CSERHÁT!
